2014. július 31., csütörtök

Emilia - Romagna és Toscana - 1. rész

Modigliana

Az idén Modigliana-ban foglaltunk szállást Emilia - Romagna tartományban. A helyre az interneten bukkantunk, miközben szállásokat keresgéltünk a környéken. Olyan helyre szerettünk volna menni, ahonnan könnyen elérhető a tenger Rimini és Ravenna, de Firenze és más toszkán városok is. Így esett a választásunk Modigliana-ra.  A szállásunk tulajdonképpen Modigliana-n kívül volt 3 km-re a hegyek között a szőlőültetvényekkel körülvett részen. Szomszéd sehol, csak a másik dombon, tulajdonképpen teljesen egyedül voltunk, kisgyermekes családok számára kitűnő helyen. A berendezés gyönyörű volt és életemben először voltam ennyire jól felszerelt konyhában. Még sajtreszelő és tésztaszűrő is volt, ami persze nem annyira meglepő Olaszországban mégsem általános. A kések, az edények a serpenyők, minden kifogástalan volt, még olívaolaj és balzsamecet is volt a konyhaasztalon. A tulajdonos Stefano Scalini, aki Quartarola néven borokat is forgalmaz. Bevallom őszintén nem voltam a bortól elragadtatva annyira, túl magas volt az alkoholtartalma és különösebben illata sem volt. Az íze némileg kárpótolt, de magamtól nem vásárolnék belőle.

Képek a szállásról és a környékről






Agriturismo Case Nuove, Stefano Scalini
Modigliana, Via Casa delle Suore 10.

Modigliana alig több mint 4000 lakosú városka. Látványosságai közé tartozik a Ponte San Donato híd és a Dóm. Itt élt Don Giovanni Veritá (1807- 1885), aki a város legismertebb lakója volt, egy igazi olasz hazafi, aki Olaszország egyesítése mellett szállt síkra.







Palmanova

Az első városka melyet meglátogattunk még útközben az Palmanova volt, mely északkeleten fekszik Udinétől 27 km-re. A város a 16. században épült, máig megőrizte 9 szögletű formáját. 1797-ig Velence fennhatósága alá tartozott, amikor az osztrák haderő sikeresen bevette. Napóleon csapatai kiűzték az osztrákokat és elfoglalták egész Velencét. Az 1797-es békeszerződésben Napóleon a Habsburg Birodalomnak adta a várost. 1805-ben a pozsonyi béke után saját Itáliai Királyságához csatolta, majd 1814-ben a bécsi kongresszus után Velence és szárazföldi birtokai Ausztriához kerültek. Az osztrák időszak 1866-ig tartott, mikor Friuli és Veneto az Olasz Királysághoz került. Az első világháborúban az olasz haderő fontos támaszpontja volt a város. Palmanova-t 1960-ban olasz műemlékké nyilvánították. A történelméről dióhéjban ennyit kívántam leírni. Lássuk ezt a gyönyörű várost közelebbről.

A központi tere a Piazza Grande, mely pontosan hatszögletű, itt  található a templom, a városháza és számos kávézó is. Mi a Caffetteria Torinese-t választottuk. Kiderült jó helyre érkeztünk, mert a Caffetteria Torinese-t a Gambero Rosso olasz borkalauz 2011-ben az év legjobb bárjává választotta. A bár 1938-ban nyitotta meg kapuit a közönség előtt.
Fontosnak tartják a minőséget, nem kínálnak cukros és mesterségesen színezett üdítőket, sem aromákkal készült ételeket.  Széles a borkínálat és a borokhoz választható falatkák, nyers sonkák, sajtok és halak. A kínálatot mindig a szezonhoz igazítják. Mi kávét és fagylaltot kóstoltunk valójában. A csokoládéfagylaltjuk a legjobb volt, melyet ezen a nyaraláson Olaszországban ettem. A kávé pont olyan, ahogyan szeretem, pár sötét, sűrű krémes korty a forró csésze alján, fekete és aromás, természetesen cukor nélkül keserűen.
A forró csokoládéhoz a világ legjobb kakaóit használják Valrhona-t, Michel Cluizel-t és Domori-t. 

Cím:

Palmanova, Friuli - Venezia Giulia
Piazza Grande 9.
Tel: 0432920732
www.caffetteriatorinese.com


      












A három városkapu (Porta Aquileia, Porta Udine, Porta Cividale) közül az egyik




2014. július 15., kedd

Meggyes- túrós sütemény tészta nélkül



Egy vasárnapi ebédhez készült ez a sütemény, melyet egy német oldalon találtunk. A recepten semmit nem változtattam csak egészen véletlen, mert a vajat kifelejtettem belőle. :) Szerencsére vaj nélkül is tökéletes lett, így végül nem is bántam annyira.


Hozzávalók: 

-          35- 40 dkg meggy
-          4 evőkanál gríz
-          1 kiskanál sütőpor
-          12 dkg cukor
-          vanília tetszés szerint – én fél vaníliarudat használtam
-          50 dkg túró
-          3 tojás
-          2 evőkanál citromlé
-          2 evőkanál meggylé
-          13 dkg puha vaj – az enyémben nincsen

A meggyet kimagozzuk, lecsöpögtetjük és félretesszük.

A tésztához valamennyi hozzávalót a megadott sorrendben összekeverjük, amíg egyenletes nem lesz. Használhatunk mixert is.

Egy kisebb tortaformát kivajazunk, majd beletesszük a túrós masszát, a tetejére rászórjuk a meggyet és 180 fokon körülbelül egy órát sütjük.









Forrás: www.kuechengoetter.de

2014. július 6., vasárnap

Meggyes túrótorta

Ismét születésnapot ünnepeltünk, akkor készült ez a torta. Ezt most nem én sütöttem, de annyira jó lett, hogy gondoltam érdemes megírni a receptet. Az eredeti változatra véletlenül bukkantunk egy német receptgyűjtő oldalon. A teteje kicsit másképpen készült, de mindenképpen megírom lent az eredeti változatot is. 

Hozzávalók:


- 10 dkg vaj
- 20 dkg liszt
- 1 tojás
- 0, 75 dkg cukor
- 1 teáskanál sütőpor

- 12,5 dkg puha vaj
- 15 dkg cukor
- 1 csipet só
- 4 tojás
- 1 kg. házi túró
- 4 evőkanál tej
- 3 evőkanál gríz
- 1 csomag vaníliás pudingpor + a másik tasakból 2 evőkanál
- 4 evőkanál Amaretto
- 50 dkg meggy
- 1 dl meggylé
- 1 csomag vaníliás cukor

Az eredeti mennyiségeket is megadom a torta tetejéhez:  4 dl meggylé és 1 csomag vaníliás pudingpor. Mi kevesebbet használtunk.

A tészta elkészítése:

A vajból, lisztből, a tojásból, a cukorból és a sütőporból gyúrunk egy tésztát. A lisztbe elkeverjük a sütőport és a cukrot, belemorzsoljuk a vajat, majd belehelyezzük a tojást és tésztát gyúrunk.

A vajat a cukorral és a csipet sóval jól elkeverjük. A tojásokat szétválasztjuk. A tojássárgákat egyesével hozzáadjuk. Ezután következik a túró, a tej, az Amaretto, majd a gríz és a vaníliáspudingpor. Jól összekeverjük, majd  felverjük a tojásfehérjéket és azt is beleforgatjuk.

Egy 26 cm-es sütőformát kivajazunk és behintjük liszttel. Az aljába rakjuk a tésztát, majd rá a túrós réteget. 175 fokon sütjük 45- 55 percet úgy, hogy fél óra után letakarjuk. Érdemes figyelni mikor van kész, mi egy kicsit tovább sütöttük az előírtnál.

Miután kihűlt a meggylevet elkeverjük a 2 evőkanál pudingporral és beleforgatjuk a meggyet. Ezt a túrós töltelékre helyezzük és a hűtőbe rakjuk.





        

2014. június 14., szombat

Csokoládés banánkenyér



Gyakran veszek érett banánt, amiből vagy turmixot készítek vagy banánkenyeret. Már sokfélét kipróbáltam, legutoljára ezt készítettem. Nagyon egyszerű recept, kezdők is nyugodtan kipróbálhatják. Egy hagyományos banánkenyér receptet vettem alapul, de szinte mindent megváltoztattam. Vaj helyett kókuszolajat használtam, liszt helyett pedig kókuszreszeléket és mandulát. Az eredeti variációban nem volt kakaó, én tettem bele és sokkal több cukor volt, de a banán eleve édes, így én nem használtam annyit. Tulajdonképpen a hozzávalók szabadon variálhatók, de a száraz és nedves hozzávalók arányát érdemes betartani ahhoz, hogy a végeredmény jó legyen. Ezen túl bármit lehet. 


Hozzávalók:

- 2 érett banán
- 50 gramm kókuszreszelék
- 20 gramm kakaó
- 130 gramm darált mandula vagy liszt (lehet használni teljes kiőrlésű lisztet vagy rizslisztet is)
- 10 dkg nyírfacukor
- 2 tojás
- 50 gramm étcsokoládé
- 1 púpos teáskanál szódabikarbóna
- 50 ml kókuszolaj - vagy vaj - vajból 50 grammot tennék, én kókuszolajat használtam.
- 30 gramm darabosra vágott dió

A vajat a cukorral kikeverem, majd hozzáadom a tojásokat és a kókuszolajat. A banánt egy botmixerrel pürésítem, majd a tojásos keverékhez adom.
A száraz hozzávalókat is összekeverjük, majd az egészet hozzáadjuk a banános masszához.
Egy mixerrel alacsony fokozaton összekeverjük. A végén egy fakanál segítségével belevegyítjük a diót és a csokoládét is. A csokoládét feldaraboltam.

Egy kenyérsütő formát vagy egy őzgerincformát megkenünk vajjal és megszórjuk liszttel.
Beleöntjük a sütemény tésztáját és 160 fokon körülbelül 40 perc alatt megsütjük.
Érdemes tűpróbával ellenőrizni.   









2014. május 27., kedd

Epres torta liszt nélkül

A hétvégén születésnapot ünnepeltünk és ez alkalomra készítettem ezt a gluténmentes tortát. A recept egy olasz nyelvű gasztroblogon szerepelt, amit átalakítottam. Szinte mindent, csak a száraz és nedves hozzávalók arányát tartottam meg, minden mást lecseréltem.


Hozzávalók:


- 3 tojás szétválasztva
- 85 gramm vaj vagy kókuszzsír
- 85 gramm cukor
- 85 gramm étcsokoládé minimum 75 százalékos
- 85 gramm darált mandula
- eper tetszés szerint

Egy 20 cm-es torta formát kivajazunk és megszórjuk cukorral. Ha nem szilikonos formát használunk, tehetünk sütőpapírt is, és azt kenjük be vajjal.

A sütőt előmelegítjük 180 fokra.

A csokoládét a vajjal együtt vízfürdőn felolvasztjuk.

A tojások sárgáját krémessé verjük a  cukorral, majd a kihűlt vajas csokoládét hozzákeverjük, majd a darált mandulát is.

A tojásfehérjéket felverjük és a masszához adjuk óvatosan.

Beleöntjük a tortaformába és a tetejét megrakjuk eperszeletekkel.

Körülbelül 40- 50 perc alatt megsütjük, majd hagyjuk kihűlni. Mivel lisztmentes melegen nagyon törékeny.

Díszíthetjük bárhogyan. Olvaszthatunk rá csokoládét, tehetünk a tetejére tejszínhabot és epret vagy egyszerűen csak megszórhatjuk porcukorral. Én 5 éves lányoknak készítettem.






Készült egy másik is. :)



2014. május 1., csütörtök

Zabpelyhes keksz

Korábban már írtam egy bejegyzést egy zabpelyhes kekszről, azonban most kicsit átalakítottam, hogy diétásabb legyen. Nekünk nagyon ízlett a végeredmény, így gondoltam mindenképpen megírom ezt a változatot is.


Hozzávalók:

- 1 tojás
- 45 gramm kókuszreszelék
- 50 gramm zabpehely
- 50 gramm kókuszvirágcukor vagy bármilyen más édesítő
- 1 evőkanál méz - elhagyható
- 2 evőkanál kakaó
- 50 gramm rizsliszt
- 50 gramm darált mandula
- 100 gramm kókuszzsír - esetleg vaj
- fél teáskanál sütőpor
- 50 gramm szárított gyümölcs apróra vágva - én mazsolát is tettem bele
- 50 gramm apróra vágott étcsokoládé
- 1 csipet só

A tojást, a cukrot és a kókuszolajat jól kikeverjük, majd beleforgatjuk a zabpelyhet, a szárított gyümölcsöket, a mandulát és a csokit. A legvégén a kakaót, a lisztet és a sütőport összekeverjük és hozzáadjuk a keksz masszához.

Egy tepsit sütőpapírral kibélelünk, vagy egy szilikon sütőlapot teszünk az aljára. A tésztából gombócokat gyúrunk és kicsit lelapítjuk őket. 

170 fokon körülbelül 15 percig sütjük. Ha kicsit tovább sütjük, akkor is finom, picit ropogósabb lesz, ha időben kivesszük akkor puhább.


Ezt a receptet könnyen paleo keksszé alakíthatjuk úgy, hogy a rizsliszt helyett mandulát teszünk. A zabpehely ugyan nem tartozik bele a paleo diétába, de elfogadott, kompromisszum alapanyag. 

A korábbi változatot itt találjátok.


2014. április 11., péntek

Torta caprese- Mandulás csokitorta


A torta caprese egy ismert nápolyi desszert, melynek alapja a sok csokoládé és a mandula. Ha nem sütjük túl, akkor kívül roppan és belül könnyű és puha. Nagyon jó recept, nem kell hozzá lisztet használni, gluténérzékenyek is nyugodtan ehetik.
Nápolyban, a környékén, az Amalfi parton és Capri szigetén is elterjedt. A legenda szerint egy Carmine di Fiore nevű szakács kifelejtette a lisztet a süteményből mikor Capri szigetén elkészítette a vendégei számára.

Számos változata létezik. Készítik mogyoróval vagy citromosan, de az eredeti a mandulás, csokoládés.
Volt szerencsém Nápoly mellett kóstolni ezt a tortát, természetesen nagyszerű volt.

Hozzávalók:

- 30 dkg mandula
- 25 dkg szoba hőmérsékletű vaj
- 5 tojás szétválasztva
- 17 dkg cukor
- 25 dkg étcsokoládé minimum 70 százalék kakaótartalommal

-  porcukor a tetejére

Elkészítés:

A mandulát leöntjük forró vízzel és egy percig áztatjuk, majd kibújtatjuk a héjából. Egy tepsi aljára sütőpapírt rakunk és ráhelyezzük a mandulákat és 200 fokon megpirítjuk. Vigyázzunk nehogy megégjen.
Ezután a  mandulákat hagyjuk hűlni, majd egy késes aprítóban ledaráljuk.

A csokoládét vízfürdőn felolvasztjuk.

A vajat a cukor felével kikeverjük, majd hozzáadjuk a tojások sárgáját, végül az olvasztott csokoládét.
A mandulát is belekeverjük. Egyáltalán nem baj, ha kicsit darabos a mandula, úgy az igazi, ennél a receptnél nem kell mandulalisztet használni.

Felverjük a tojásfehérjéket úgy, hogy a vége felé hozzáadjuk a cukor második felét.  Mikor kemény a hab óvatosan egy spatulával a tésztába forgatjuk.

Egy tortaforma aljára sütőpapírt teszünk, kivajazzuk és megszórjuk liszttel. Beleöntjük a masszát és 180 fokon sütjük 1 óráig.

Mikor megsült hagyjuk kihűlni. Ne nyúljunk hozzá melegen, mert nagyon törékeny, miután kihűlt könnyebben lehet szeletelni is. Porcukorral megszórhatjuk és felvert tejszínhabbal és friss gyümölccsel tálaljuk.





       Az alábbi fotó Neranoban készült, Olaszországban Sorrento mellett.


   




2014. március 3., hétfő

Kókuszos- kakaós banángolyók elsősorban gyerekeknek (paleo)

Gyakran gondolkozom azon mit is egyenek a gyerekek, ami ugyan édességként is adható, de nincs tele cukorral, liszttel és más olyan hozzávalókkal, amiket jobb ha elfelejtünk. Ez a recept nagyon egyszerű, egy 4 éves gyerek is képes elkészíteni, ha elmondjuk neki hogyan kell. A napokban sütöttem egy kekszet, amiben csak banán, kakaó és mandula volt egy kis vajjal. Ez most hasonló lett, de szerintem finomabb, így ez kerül a blogra.


Hozzávalók:

- 2 db nagyobb banán
- 5 dkg darált mandula
- 7,5 dkg kókuszreszelék
- 1 púpos teáskanál kakaó
- fahéj

- kókuszreszelék és kakaó a forgatáshoz


Elkészítés:

A banánt egy villával összetörjük, megszórjuk fahéjjal és kakaóval, majd hozzáadjuk a többi száraz hozzávalót is.  Egy kanállal jól összekeverjük. Én a kezemmel is átgyúrtam kicsit, hogy egyenletes legyen. A gyerekek ezután golyókat formáztak, majd kakaóba vagy kókuszreszelékbe forgatták.

Mire fényképezésre kerültek magukba szívták a kakaót.

Egyébként ez a recept a paleo diétába is beilleszthető és így természetesen gluténmentes is.
Én nem adtam hozzá cukrot, szerintem a banán is elég édes volt, de ha szeretitek az édeset, akkor lehet beletenni egy kis nyírfacukrot például vagy más egészséges édesítőt. 



2014. február 25., kedd

Csokoládés- gyömbéres torta Gordon Ramsay receptje alapján

Végre elkészítettem Gordon Ramsay gyömbéres tortáját. Egy kicsit változtattam rajta úgy, hogy több csokit használtam, mert folyósabb lett volna a krém. Az eredeti receptben 20 dkg csokoládé van, én pedig 22 dkg-ot használtam. Nem tűnik nagy különbségnek, de mégis számít a végén. A csokoládé mennyisége elég nagy, nekem maradt egy kevés. Esetleg formázhatunk belőle golyókat és kakaóba forgathatjuk. A tortaforma, amiben sütöttem 20 cm átmérőjű, pont akkora, amekkorát használt Ramsay is.






Hozzávalók a tésztához:

- 17,5 dkg cukor
- 3 tojás
- 17,5 dkg vaj
- 17, 5 dkg liszt
- 1 teáskanál sütőpor
- 1 evőkanál vaníliakivonat vagy fél vaníliarúd kikapart belseje
- 2 evőkanál tej

A csokoládékrémhez:

- 22 dkg étcsokoládé minimum 70 százalék kakaótartalommal
- 5 dkg vaj
- 3 dl tejszín
- 2 evőkanál golden szirup

 A gyömbéres tejszínhabhoz:

- 3 dl tejszín
- reszelt friss gyömbér ízlés szerint
- 1 evőkanál cukor






Elkészítés:

A cukrot és a vajat kikeverjük egy mixerrel, majd egyesével hozzáadjuk a tojásokat, ezután jöhet a vanília és a tej.  A legvégén rászórjuk a sütőporos lisztet és elkeverjük.

Egy kisebb tortaformát megkenünk vajjal és kilisztezzük. Belerakjuk a torta masszát és egy spatulával elegyengetjük a tetejét.

180 fokon 45 percet sütjük.

Mikor elkészült hagyjuk kihűlni, majd egy vékony pengéjű késsel félbevágjuk.

A tejszínhabot a cukorral kemény habbá verjük, majd belereszeljük a friss gyömbért. Ezzel a habbal fogjuk megtölteni a tortánkat.

A csokoládét feldaraboljuk és a vajjal együtt egy nagyobb tálba tesszük. A gázon felforraljuk a tejszínt a golden sziruppal, majd forrón a csokoládéra öntjük és jól elkeverjük, míg a vaj és  a csoki fel nem olvad.

A legvégén a  csokoládét ráöntjük a tortára és tálalhatjuk is.





2014. február 6., csütörtök

Almás- túrós torta habbal


Ez a sütemény egy kicsit régebben készült, mikor feldolgoztam a maradék mézes kalácsot. A képen látszik, hogy sötét a torta alja, ez csak azért van, mert a mézeskalácsok között volt kakaós is. Egyszerű vajas keksszel vagy digestive keksszel is megsüthetjük.
A fehérjehabot készíthetitek máshogy is akár, ha van egy jól bevált receptetek. Én most az eredeti receptet írtam meg, de természetesen lehet variálni rajta. Szerintem akkor az igazi, ha kívül ropog, belül puha és fehér marad, na ez utóbbit nem könnyű elérni.


Hozzávalók:

A torta alapjához:

- 20 dkg vajas keksz
- 10 dkg vaj

A túrókrémhez:

- 25 dkg túró
- 4 dkg cukor
- fél csomag vaníliás puding por
- 1 csomag Bourbon vaníliás cukor
- 2 tojássárga

- 1, 25 dl tejföl
- fél citrom kifacsart leve
- 1 tojásfehérje

Az almás- diós réteghez:

- 3 db alma lereszelve
- 2 evőkanál mazsola
- 3 evőkanál darált dió
- 1 teáskanál fahéj

A tojásfehérje réteghez:

- 5 evőkanál víz
- 12 dkg cukor

- 2 tojásfehérje
- 5 dkg porcukor




Elkészítés:

A kekszet morzsává daráljuk, majd az olvasztott vajjal összekeverjük és egy tortaforma aljára nyomkodjuk egyenletesen. Én 24 cm átmérőjű tortaformát használtam.

A túrókrém hozzávalóit jól összekeverjük egy nagyobb tálban, egyedül a tojásfehérjét nem adjuk hozzá. A fehérjét felverjük és utoljára forgatjuk bele a krémbe. 

A túrókrémet egyenletesen felvisszük a kekszalapra.

A diót, a reszelt almát, a fahéjt és a mazsolát összekeverjük, majd rátesszük a túrókrémre.

A sütőt 160 fokra melegítjük elő és ha van légkeverésünk, akkor azzal sütjük 15 percet.

A tojásfehérjét kemény habbá verjük a porcukorral, majd a vizet és a cukrot felforraljuk, közben folyamatosan keverjük és egy percig főzzük. Ezután a cukorszirupot óvatosan a tojásfehérje habhoz adjuk, szintén folyamatosan keverjük. Ráterítjük a tortára, majd visszarakjuk a sütőbe és még sütjük 10- 15 percig. 








2014. január 21., kedd

Mákos túrótorta áfonyával


Ez a túrótorta úgy készült, hogy szerettem volna vasárnapra sütni valami olyat, amit még nem kóstolt senki itthon. Volt a hűtőben sok túró és darált mák, ezért beírtam németül a keresőbe, hogy mák és túró és rátaláltam egy szimpatikus receptre, melyet alapul vettem ehhez a tortához. Változtattam rajta annyit, hogy én a túrókrémből levettem valamennyi cukrot és 2 lap zselatint. A többi részét a receptnek változatlanul hagytam.





Hozzávalók a tésztához:

- 10 dkg vaj
- 9 dkg porcukor
- 9 dkg kristálycukor
- 4 tojás szétválasztva
- 15 dkg darált mák
- 7 dkg darált mogyoró vagy dió
- fél csomag sütőpor
- 1 kávéskanál fahéj


Hozzávalók a túrókrémhez:

- 50 dkg túró
- 20 dkg porcukor- lehet csökkenteni
- 1 citrom leve
- 1 citrom lereszelt héja
- 1 csomag Bourbon vaníliás cukor
- 6 zselatin lap
- 60 dkg tejszín

A tetejéhez:

- 30 dkg erdei gyümölcs vagy áfonya
- 2 evőkanál cukor
- 3 zselatinlap
- fél citrom leve





Elkészítés:

A vajat, a porcukrot, a tojássárgákat, a vaníliás cukrot és a fahéjt jól kikeverjük.
A tojásfehérjéket a cukorral kemény habbá felverjük úgy, hogy a cukrot apránként adagoljuk hozzá.
A mákot, a mogyorót vagy a diót és a sütőport a masszához keverjük, majd a végén óvatosan beleforgatjuk a fehérjehabot is.
Egy  26 cm-es átmérőjű tortaformába tesszük és 175 fokon körülbelül 30 percet sütjük.

Közben elkészítjük a túrókrémet is.
A túrót, a porcukrot, a vaníliás cukrot, a citrom héját és levét jól összekeverjük.
A zselatinlapokat vízbe áztatjuk, majd kifacsarjuk és egy kevés meleg vízben feloldjuk. Ezt a zselatinos vizet hozzákeverjük a túrókrémhez.
Felverjük a tejszínt és hozzákeverjük a túrókrémhez.
Ezt a túrós- tejszínes krémet egyenletesen felvisszük a torta alapjára és 2 órát hidegre tesszük.

A gyümölcshöz hozzáadjuk a cukrot és a citromlevet. A zselatinlapokat beáztatjuk, kinyomkodjuk, majd egy kevés meleg vízben feloldjuk. A gyümölcshöz keverjük a vizet. A gyümölcsről lecsöpögött levet nem öntjük le róla. Mikor ezzel készen vagyunk felvisszük a túrókrém tetejére és szintén hűtjük a tortát, míg meg nem köt a teteje.








2014. január 14., kedd

Gyömbéres tatárgolyók ünnepi alkalomra


Karácsonykor készült ez az előétel.  Használhatunk borjúbélszínt hozzá, akkor felvághatjuk apróra is darálás helyett, ha viszont marhahúst vásárolunk, akkor legyen jó minőségű, ebben az esetben mindenképpen darálni kell a húst.
Szerintem ez az előétel méltó ünnepi alkalmakra, de barátainkat is meglephetjük vele biztosan nem fog senki csalódni.


Hozzávalók 6 főre:

- 400 gramm borjúbélszín vagy marhahátszín
- 50 gramm szezám mag
- 3 szál zöldhagyma
- 35 gramm pácolt gyömbér
- 2 tojássárga
- 10 evőkanál szójaszósz
- 2-3 teáskanál wasabi

Elkészítés:

A szezámmagokat egy serpenyőben zsiradék nélkül megpirítjuk.
A hagymát megtisztítjuk és a sötétebb részét felkarikázzuk, a világosabb részt és a fehéret apró kockákra vágjuk.
A gyömbért is feldaraboljuk és kinyomkodjuk a levét.
A húst, a tojás sárgákat, a hagymakockákat, a gyömbért egy evőkanál szójaszósszal és egy teáskanál wasabival egy tálba tesszük, összekeverjük. Ezután golyókat formázunk belőle, majd belemártjuk szezámba és a hagymakarikákra helyezzük.
Tálaláskor szójaszószhoz adunk egy kis wasabit (9 evőkanál szójaszószhoz 1-2 teáskanál wasabit) és a tatárgolyók mellé kínáljuk.







LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék

futás  félmaraton (1) 1848 (1) Advent (2) áfonya (2) ajándék (3) Alkonyi László (1) Alkonyi_László (2) alma (10) amaránt (2) amaretti (1) amaretto (1) amerikai (2) ananász (1) Angela Hartnett (1) Anglia (7) angol (2) angol konyha (3) Anna Pavlova (1) Antonio Carluccio (1) aprósütemény (6) Arad (1) aszalt szilva (1) Ausztria (1) avokádó (3) Az ínyesmester szakácskönyve (3) Ázsia (3) babér (1) bacon (1) banán (8) banánkenyér (1) baracklekvár (1) bárány (1) bazsalikom (4) Bécs (3) befőzés (1) birsalma (2) blogszületésnap (1) Bodri pince (1) bonbon (2) bor (7) Borbély Zsolt Attila (1) borjúnyelv (1) borkorcsolya (1) borleves (1) borok (2) bors (1) briós (1) brokkoli (1) burgonya (1) cake pop (1) Cambridge (2) Capri (2) carrot cake (2) cékla (7) chili (3) ciabatta (1) citrom (8) cukkini (1) cukormentes (1) cukrászda (1) curry (3) cseresznye (1) csillagánizs (1) csirke (4) csirkecomb (1) csirkemáj (1) csokitorta (1) csokoládé (45) csombor (1) darázsfészek (1) datolya (4) Deák Ferenc (1) Dél- Olaszország (4) Dél- Tirol (1) desszert (96) desszert. (1) díj (2) dió (13) Don Alfonso 1890 (1) Dorozsmai Endre (1) édesburgonya (1) édeskömény (2) édesség (5) egészséges (17) egzotikus (2) élesztős tészta (1) előétel (20) előétel gluténmentes (3) Emilia- Romagna (1) eper (10) Erdély (2) erdélyi ételek (1) erdélyi konyha (9) Essencia (1) Észak- Olaszország (1) Északi- tenger (1) étterem (3) étteremajánló (1) étteremkritika (1) fafülgomba (1) fagylalt (1) fahéj (3) fánk (5) Farsang (3) fehér csokoládé (2) fehércsokoládé (2) fejléc (2) felfújt (1) félmaraton (1) fenyőmag (1) feta (1) focaccia (1) fokhagyma (3) főétel (14) francia (2) futás (2) futóknak (2) füge (2) garnéla (2) gasztroajándék (2) Gere Andrea (1) gesztenye (3) gesztenyeliszt (1) Giorgio Locatelli (1) gluténmentes (56) gluténmentesen (1) gomba (1) Gordon Ramsay (3) Gragnano (1) gránátalma (1) grapefruit (1) gyerekeknek (30) gyerekmenü (1) Gyergyó (1) gyömbér (11) gyümölcs (32) habcsók (2) habcsók kávé (2) hagymalekvár (1) hal (7) halászcsárda (1) halétel (1) házi (1) házias (1) Heston Blumenthal (1) hideg (2) hús (3) hús_nélkül (3) Húsvét (8) india (2) irodalom (1) ital (3) Jamie Oliver (1) játék (5) joghurt (4) kacsa (1) kagyló (1) kakaó (7) kakaólikőr (2) kakaós (1) kandírozott (1) kapor (1) káposzta (1) Karácsony (32) karalábé (1) karamell (3) kardamom (1) kávé (7) kávé mellé (1) kecskesajt (3) keksz (9) kelet (1) kelt tészta (12) kenyér (3) Két falánk olasz (1) kifli (1) kínai (2) kiwi (2) klasszikus (2) kocsonya (1) kókusz (10) kókusztej (5) Kolozsvár (1) konyhasónapló (1) koriander (1) Kossuth Lajos (1) köles (1) köret (1) körte (4) krém (1) krémleves (1) kritika (2) kuglóf (2) kuszkusz (1) lángos (1) Lavazza (1) lazac (6) lazacpisztráng (1) lekvár (3) lencse (1) lepény (2) lestyán (1) levendula (1) leves (22) likőr (1) lilakáposzta (1) linzer (1) liszt nélkül (4) lisztmentes (1) Lombardia (2) London (4) Luca nap (1) macaron (1) Magyar Elek (3) magyar konyha (1) mák (5) málna (3) Mamma Agata (1) mandula (16) mangó (2) március_15 (1) marhafarok (1) marhahús (1) Marina del Cantone (1) marsala (1) mascarpone (3) Massa Lubrense (1) mazsola (3) medvehagyma (2) meggy (6) menü (2) menüsor (1) méz (7) mézes (2) mézeskalács (2) Modigliana (1) mogyoró (10) mogyorókrém (1) mousse (2) mozzarella (1) muffin (3) must (1) München (1) müzli (1) Nápoly (1) narancs (7) német (1) Nerano (1) Nigella Lawson (1) Nutella (3) nyár (2) nyári (1) nyírfacukor (2) olajbogyó (3) olasz konyha (24) Olaszország (8) olívaolaj (1) omlós tészta (3) orda (1) osztrák konyha (1) osztrigaszósz (1) ősz (1) paccheri (1) padlizsán (2) padlizsánkrém (1) Pak_choy (1) palacsinta (1) paleo (5) Palmanova (1) panna cotta (3) papaya (1) paprika (2) paradicsom (6) parfé (1) pasta (1) pavlova (1) pekándió (1) petrezselyemgyökér (2) pisztráng (1) pite (4) pizza (1) pogácsa (3) Pompei (1) próbálkozások (1) program (1) Provence (2) pub (2) Puglia (1) puncs (1) quinoa (2) rebarbara (1) reform (1) régi recept (1) Réka (1) répa (2) ribizli (1) ricotta (1) rizottó (1) rizsliszt (2) rizstészta (1) Róma (2) rozmaring (4) rukkola (4) rumos_meggy (1) sáfrány (1) sajt (1) sajttorta (1) saláta (9) saláta egészséges (1) sárgabarack (1) sárgadinnye (2) sárgarépa (1) savanyú_uborka (1) Soltvadkert (1) sonka (2) sóska (1) sör (1) spagetti (1) spárga (2) spenót (1) sport (2) stévia (1) Stollen (1) suhajda (1) süllő (1) sült paprika (1) sütemény (15) sütés- főzés gyerekkel (1) süti nyalóka (1) sütőtök (16) szardella (2) szárított paradicsom (1) Szeged (2) Szekszárd (1) Szent Korona cukrászda (1) Szenteste (1) szerecsendió (1) Szeretlek Magyarország (1) szezámolaj (1) szilva (6) Szilveszter (2) szójaszósz (2) szőlő (3) születésnap (2) szüret (1) tamarind (1) tárkony (2) tavasz (2) tejbegríz (1) tejföl (1) tejszín (4) teljes kiőrlésű (3) Temesfő (1) terrine (3) tészta (1) tojás (1) tojásfehérje (8) tojáslikőr (1) Tokaj (3) tonhal (2) torma (1) Torockó (1) torta (31) Toscana (2) tökmag (3) töltött_káposzta (1) trüffel (2) túró (14) túrógombóc (1) túrós pite (1) túrótorta (1) Umbria (1) utazás (20) ünnep (10) ünnepi ételek (1) ünnepi_menüsor (1) ünnepre (1) vanília (2) vaníliaöntet (1) vaníliarúd (2) vargabéles (1) vásár (2) vegetáriánus (4) Velence (1) vendéglőkritika (1) vendégváró (5) vers (1) versenyrecept (1) Vida Péter (1) VKF 39 (1) VKF 40 (1) VKF 41 (1) VKF 44 (1) VKF 45 (1) vörös áfonya (1) vöröslencse (1) Walter Eselböck (1) wasabi (1) Wiedenthal (1) zabaglione (1) zöldbab (1) zöldcitrom (2) zöldség (1) zöldségek (4) zsemlegombóc (1) Zserbó (1)