2012. március 14., szerda

Deák torta

Tavaly március 15.-re sütöttem Kossuth kiflit. Az idén is szerettem volna készíteni egy olyan süteményt, amely köthető valamiképpen, ha nem is a szabadságharchoz, de legalább a 19. századi Magyarországhoz. Deák Ferenc a szabadságharc utáni Bach korszak elleni passzív ellenállás vezéralakja volt. Később azonban úgy gondolta, hogy csak az udvarral való kiegyezés vezet eredményre. 1865-ben írta meg a híres húsvéti cikkét, mely elvezetett Magyarország és a Habsburg birodalom közti kiegyezéshez.

Az Ínyesmester szakácskönyvében ráakadtam egy deák tortára, mely 9 tojásfehérjét használ és a tészta közé lekvárt tesz. Mivel a szerző egy szóval sem említi Deák Ferencet, így arra jutottam, hogy nem ez a recept lesz a megfelelő, noha nagyon praktikus, mert jó tojásfehérje felhasználó. Emellett létezik egy másik Deák torta, amelybe kávékrémet kell tölteni, a tésztába pedig őrölt mandula kerül. Ennél a receptnél már megjelenik Deák Ferenc neve, így értelemszerűen ezt választottam.

A torta

Hozzávalók:

- 70 gramm liszt
- 70 gramm olvasztott vaj
- 70 gramm őrölt mandula
- 6 tojás ketté választva
- 120 gramm porcukor
- 10 gramm kekszmorzsa
- 1 citrom reszelt héja
- 150 gramm olvasztott csokoládé a tetejére
- 1 evőkanál olaj

Elkészítés:

- A tojásfehérjét a cukor felével kemény habbá verjük.

- A tojássárgákat kikeverjük a cukor másik felével.

- A két tojásos keveréket óvatosan összekeverjük.

- A liszthez hozzáadjuk a mandulát, a citromhéjat és a kekszmorzsát.

- A lisztet belekeverjük a tojásos masszába.

- Ezután hozzáöntjük az olvasztott vajat is.

















- Egy tortaformát kivajazunk, beletöltjük a tésztát. 180 fokon sütjük körülbelül 40 percet.
Érdemes egy hosszú fém tűvel beleszúrni, hogy megnézzük tényleg készen van e.

- Amikor készen vagyunk hagyjuk kihűlni, majd rácsra tesszük és kettévágjuk. Vághatjuk 3 darabba is, de úgy azért nehezebb dolgunk lesz. Én közepes nagyságú szilikonos tortaformában sütöttem.

A kávékrém


















 Hozzávalók:

- 3 tojás sárgája
- 2 evőkanál porcukor
- fél vaníliarúd kikapart belseje
- 1 evőkanál liszt
- 25 ml tej
- 50 ml erős kávé
- 100 gramm vaj

Elkészítés:

A tojássárgákat kikeverjük a porcukorral. Hozzáadjuk a vaníliát, a lisztet, a tejet és a kávét. Érdemes erős, jó kávét főzni, hogy finom legyen a krém.

Vízgőz felett egy mixerrel keverjük míg be nem sűrűsödik. Ha elrontjuk és csomós lesz, akkor ne keseredjünk el, csak egy botmixerre lesz szükség és tudjuk javítani a hibát.

Mikor langyos a krém belekeverjük a vajat.

Már csak a glazúr van hátra. A csokoládét vízgőz felett felolvasztjuk, hozzáadunk egy kanál olajat.
Vigyázzunk, hogy ne érje gőz a csokoládét. Én úgy szoktam ráönteni, hogy minél kevésbé kelljen hozzáérni, hagyom magától szétterülni.

Díszíteni sokféleképpen lehet. Tehetünk az oldalára kekszmorzsát vagy mandulát. Én egyszerűen csak megkentem a krémmel.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék

futás  félmaraton (1) 1848 (1) Advent (2) áfonya (2) ajándék (3) Alkonyi László (1) Alkonyi_László (2) alma (10) amaránt (2) amaretti (1) amaretto (1) amerikai (2) ananász (1) Angela Hartnett (1) Anglia (7) angol (2) angol konyha (3) Anna Pavlova (1) Antonio Carluccio (1) aprósütemény (6) Arad (1) aszalt szilva (1) Ausztria (1) avokádó (3) Az ínyesmester szakácskönyve (3) Ázsia (3) babér (1) bacon (1) banán (8) banánkenyér (1) baracklekvár (1) bárány (1) bazsalikom (4) Bécs (3) befőzés (1) birsalma (2) blogszületésnap (1) Bodri pince (1) bonbon (2) bor (7) Borbély Zsolt Attila (1) borjúnyelv (1) borkorcsolya (1) borleves (1) borok (2) bors (1) briós (1) brokkoli (1) burgonya (1) cake pop (1) Cambridge (2) Capri (2) carrot cake (2) cékla (7) chili (3) ciabatta (1) citrom (8) cukkini (1) cukormentes (1) cukrászda (1) curry (3) cseresznye (1) csillagánizs (1) csirke (4) csirkecomb (1) csirkemáj (1) csokitorta (1) csokoládé (45) csombor (1) darázsfészek (1) datolya (4) Deák Ferenc (1) Dél- Olaszország (4) Dél- Tirol (1) desszert (96) desszert. (1) díj (2) dió (13) Don Alfonso 1890 (1) Dorozsmai Endre (1) édesburgonya (1) édeskömény (2) édesség (5) egészséges (17) egzotikus (2) élesztős tészta (1) előétel (20) előétel gluténmentes (3) Emilia- Romagna (1) eper (10) Erdély (2) erdélyi ételek (1) erdélyi konyha (9) Essencia (1) Észak- Olaszország (1) Északi- tenger (1) étterem (3) étteremajánló (1) étteremkritika (1) fafülgomba (1) fagylalt (1) fahéj (3) fánk (5) Farsang (3) fehér csokoládé (2) fehércsokoládé (2) fejléc (2) felfújt (1) félmaraton (1) fenyőmag (1) feta (1) focaccia (1) fokhagyma (3) főétel (14) francia (2) futás (2) futóknak (2) füge (2) garnéla (2) gasztroajándék (2) Gere Andrea (1) gesztenye (3) gesztenyeliszt (1) Giorgio Locatelli (1) gluténmentes (56) gluténmentesen (1) gomba (1) Gordon Ramsay (3) Gragnano (1) gránátalma (1) grapefruit (1) gyerekeknek (30) gyerekmenü (1) Gyergyó (1) gyömbér (11) gyümölcs (32) habcsók (2) habcsók kávé (2) hagymalekvár (1) hal (7) halászcsárda (1) halétel (1) házi (1) házias (1) Heston Blumenthal (1) hideg (2) hús (3) hús_nélkül (3) Húsvét (8) india (2) irodalom (1) ital (3) Jamie Oliver (1) játék (5) joghurt (4) kacsa (1) kagyló (1) kakaó (7) kakaólikőr (2) kakaós (1) kandírozott (1) kapor (1) káposzta (1) Karácsony (32) karalábé (1) karamell (3) kardamom (1) kávé (7) kávé mellé (1) kecskesajt (3) keksz (9) kelet (1) kelt tészta (12) kenyér (3) Két falánk olasz (1) kifli (1) kínai (2) kiwi (2) klasszikus (2) kocsonya (1) kókusz (10) kókusztej (5) Kolozsvár (1) konyhasónapló (1) koriander (1) Kossuth Lajos (1) köles (1) köret (1) körte (4) krém (1) krémleves (1) kritika (2) kuglóf (2) kuszkusz (1) lángos (1) Lavazza (1) lazac (6) lazacpisztráng (1) lekvár (3) lencse (1) lepény (2) lestyán (1) levendula (1) leves (22) likőr (1) lilakáposzta (1) linzer (1) liszt nélkül (4) lisztmentes (1) Lombardia (2) London (4) Luca nap (1) macaron (1) Magyar Elek (3) magyar konyha (1) mák (5) málna (3) Mamma Agata (1) mandula (16) mangó (2) március_15 (1) marhafarok (1) marhahús (1) Marina del Cantone (1) marsala (1) mascarpone (3) Massa Lubrense (1) mazsola (3) medvehagyma (2) meggy (6) menü (2) menüsor (1) méz (7) mézes (2) mézeskalács (2) Modigliana (1) mogyoró (10) mogyorókrém (1) mousse (2) mozzarella (1) muffin (3) must (1) München (1) müzli (1) Nápoly (1) narancs (7) német (1) Nerano (1) Nigella Lawson (1) Nutella (3) nyár (2) nyári (1) nyírfacukor (2) olajbogyó (3) olasz konyha (24) Olaszország (8) olívaolaj (1) omlós tészta (3) orda (1) osztrák konyha (1) osztrigaszósz (1) ősz (1) paccheri (1) padlizsán (2) padlizsánkrém (1) Pak_choy (1) palacsinta (1) paleo (5) Palmanova (1) panna cotta (3) papaya (1) paprika (2) paradicsom (6) parfé (1) pasta (1) pavlova (1) pekándió (1) petrezselyemgyökér (2) pisztráng (1) pite (4) pizza (1) pogácsa (3) Pompei (1) próbálkozások (1) program (1) Provence (2) pub (2) Puglia (1) puncs (1) quinoa (2) rebarbara (1) reform (1) régi recept (1) Réka (1) répa (2) ribizli (1) ricotta (1) rizottó (1) rizsliszt (2) rizstészta (1) Róma (2) rozmaring (4) rukkola (4) rumos_meggy (1) sáfrány (1) sajt (1) sajttorta (1) saláta (9) saláta egészséges (1) sárgabarack (1) sárgadinnye (2) sárgarépa (1) savanyú_uborka (1) Soltvadkert (1) sonka (2) sóska (1) sör (1) spagetti (1) spárga (2) spenót (1) sport (2) stévia (1) Stollen (1) suhajda (1) süllő (1) sült paprika (1) sütemény (15) sütés- főzés gyerekkel (1) süti nyalóka (1) sütőtök (16) szardella (2) szárított paradicsom (1) Szeged (2) Szekszárd (1) Szent Korona cukrászda (1) Szenteste (1) szerecsendió (1) Szeretlek Magyarország (1) szezámolaj (1) szilva (6) Szilveszter (2) szójaszósz (2) szőlő (3) születésnap (2) szüret (1) tamarind (1) tárkony (2) tavasz (2) tejbegríz (1) tejföl (1) tejszín (4) teljes kiőrlésű (3) Temesfő (1) terrine (3) tészta (1) tojás (1) tojásfehérje (8) tojáslikőr (1) Tokaj (3) tonhal (2) torma (1) Torockó (1) torta (31) Toscana (2) tökmag (3) töltött_káposzta (1) trüffel (2) túró (14) túrógombóc (1) túrós pite (1) túrótorta (1) Umbria (1) utazás (20) ünnep (10) ünnepi ételek (1) ünnepi_menüsor (1) ünnepre (1) vanília (2) vaníliaöntet (1) vaníliarúd (2) vargabéles (1) vásár (2) vegetáriánus (4) Velence (1) vendéglőkritika (1) vendégváró (5) vers (1) versenyrecept (1) Vida Péter (1) VKF 39 (1) VKF 40 (1) VKF 41 (1) VKF 44 (1) VKF 45 (1) vörös áfonya (1) vöröslencse (1) Walter Eselböck (1) wasabi (1) Wiedenthal (1) zabaglione (1) zöldbab (1) zöldcitrom (2) zöldség (1) zöldségek (4) zsemlegombóc (1) Zserbó (1)